Rendezvény
2018-04-17 09:42:09

Már hagyomány Nagydorogon, hogy minden évben - a borverseny első fordulóján aranyérmet szerzett borokból - kiválasztásra kerül a település bora. A márciusi borkóstolón aranyérmet szerzett minták közül a gazdák ezúttal két fehér, és négy vörösbor mintát neveztek a második fordulóra.

Módos Ernő a zsűri elnöke elmondta, hogy a kóstolt minták mindegyike megállná a helyét mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacon. Az általa tett szakmai ajánlás alapján a Nagydorog Nagyközség fehér, ill. vörösbora címet majd a képviselő-testület adományozza az arra érdemes két termelőnek, akik az ezzel járó díjat ünnepélyes keretek közt majd a Nagydorogi Falunapi programon vehetik át a P.Mobil koncert előtt 2018. június 24-én.