A tavalyi nagy sikerű Kárpátia koncert után az idei évben a Nagydorogi Falunapok sztárzenekara az Ismerős Arcok együttes lesz. A 2016. július 23-24-én megrendezésre kerülő kétnapos rendezvényen fellép még többek közt Márió a harmonikás, a Bon Bon, a Hungarokarma, és a Tábortűz Singers is. A szombati program - a hagyományokhoz híven -
kispályás labdarúgó tornával indul, majd a nap folyamán lesz rendőrségi bemutató, valamint fellép a Cheeardance Team és a Tábortűz Singers is. A színpadi műsor Kovács Fanni hastáncos műsorával folytatódik, majd őt Márió a harmonikás követi, azután pedig bállal zárul a program az Ikarus zenekar közreműködésével. A vasárnapi program egyik eleme a civil szervezetek főzőversenye lesz, majd a környékbeli települések hagyományőrző néptánccsoportjai lépnek színpadra. Őket a Hungarokarma és a Bon Bon követi, majd a kétnapos rendezvény az Ismerős Arcok együttes koncertjével és egy fergeteges tűzijátékkal zárul. Ezek a falunapi program főbb műsorai, de természetesen idén is lesz dodzsem, légvár, körhinta és minden egyéb, ami a gyerekeknek szól. A rendezvény helyszíne ezúttal is a Széchényi Sándor Általános Iskola udvara lesz, ahol felállításra kerül a Paksi Atomerőmű Zrt. rendezvénysátra, mely a színpadi műsoroknak fog otthont adni. A vasárnap esti koncert pedig a füves pálya szabadtéri színpadán kerül megrendezésre.
A részletes program ismertetése május végére várható.