Rendezvény
2021-09-27 09:31:45

Október 9-én tartjuk a szüreti-falunapi rendezvényünket, melyet az idén szeretnénk jótékonykodással is összekötni. Célunk a Görgey utcai óvodánk kültéri játszóeszközeinek beszerzése. Sajnos az udvari eszközök elbontásra kerültek, fa játékaink elöregedtek az évek során, udvarunk üresen áll. E célból szívesen fogadjuk vállalkozók, magánszemélyek tombolatárgy felajánlásait, melyeket kérnénk október 6-ig az óvoda intézményünkbe eljuttatni szíveskedjenek. A felajánlásokat mindkét óvodaépületünkben leadhatják! A tombolaszelvények október 1-től megvásárolhatók lesznek az óvodáinkban, az önkormányzat pénztárában, a szülői munkaközösség tagjainak közreműködésével, illetve október 9-én a rendezvény helyszínén az iskola udvarában erre a célra felállított standunkon. Itt ettől függetlenül pénzadományokat is szívesen fogadunk. A tombola árusítás 20:30-ig tart, majd a tűzijátékot követően kezdjük a sorsolást. Kérem fogjunk össze e nemes cél érdekében és anyagi lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá, hogy gyermekeink a mai kornak megfelelő játszóeszközök létesítésével örömteli pillanatokat élhessenek át, az elkövetkező években.

 

 

Segítő szándékukat előre is köszönöm!

Tisztelettel: 
Borbélyné Töttösi Ágnes 
polgármester